25. rész (utolsó rész)

Sziasztok!:) Meghoztam az új részt. Elég hamar elérkeztem a blog végéhez, nem is gondoltam volna. Köszönöm annak aki olvasta eddig és komizott a részek alá. Na de nem húzom az időt, jó olvasást!:)

Az elmúlt két hétben nagyon sok mindent csináltunk. Strandokon voltunk meg stb. Ma megint kezdődhet a szokásos sulis reggelek. Mint mindig most is elaludtam. Derek már nem jár a gimibe mivel tavaly végzett ugye tehát nekem kell most menni egyedül. Gyorsan felvettem az ünneplőm, tettem egy kis sminket. majd lent ettem pár falatot és indultam is Debbyért.
-Hello.-pattant be mellém.-Megint elaludtál? Már az első napon?
-Igen, szóval kapaszkodj.-tapostam a gázra. Szerencsére egy rendőr se volt akkor az utakon szóval ezt most megúsztam.
-Máskor kérlek lassabban.-szállt ki Debby a hasát fogva.
-Jó jó.-nevettem.-De most a szükség kívánta.
Amint beléptünk az iskola kapunk jó érzés volt, hogy mi vagyunk most a végzősök. Láttuk a gólyákat, ahogy félve lépnek be a gimi kapuin. Emlékszem mi is ilyenek voltunk. Láttam, hogy egy lány eléggé el van veszve így megkérdeztem, hogy segíthetek-e neki.
-Szia.-köszöntem mosolyogva.-Segíthetek?
-Sz-szia.-dadogta.-Nem tudod, hogy hol a 54-es terem?-kérdezte félénken.
-Második emelet balra és jobb oldalt lesz.-mosolyogtam rá.
-K-köszi.-dadogta még mindig.
-Jajj mi is ilyenek voltunk emlékszek.-nevetett Debby mikor elment a kis elsős lány.
-Hát igen, nekünk is jól esett akkor a segítség.-mosolyogtam.
-Bizony, na menjünk órára.-indult meg Debby.
Ez a nap a szokásos évkezdő ünneppel volt megpecsételve,a mi a második óra után volt. Utolsó óra után Debbyvel beszálltunk a kocsiba és elmentünk a Starbucksba. Mint tavaly. Miután beszélgettünk kicsit hazamentem. Derek ott várt a kapu előtt.
-Na milyen végzősnek lenni?-mosolygott rám.
-Jó.-mosolyogtam vissza.
-Hidd el nem lesz az olyan jó majd mikor megőrülsz az érettségi tételektől.-nevetett fel.
-Naaa, ne rontsd el a kedvem.-nevettem én is.
-Jó jó.-mondta majd megcsókolt.
Egész délután vele voltam.

*9 hónappal később*
Igaza volt szeptemberbe Dereknek, megőrülök ettől a sok tanulástól. De az a szerencse, hogy ezen a héten letudom végre. Jajj istenem csak sikerüljön. Derek amikor csak tudott segített nekem.
Ez a hét nagyon nehéz volt. Utolsó nap mikor kijöttem megkönnyebbültem. SIKERÜLT!!! Debbynek is sikerült mind. Mikor kiléptem a gimi kapuján elgondolkoztam. Végeztem itt, már nem tartozok ide. Jó volt ez a négy év, sok emlék született. Felnéztem az égre és elmosolyodtam. Remélem apa és Kyle most büszke rám. Egy könnycsepp folyt végig az arcomon majd odamentem anyáékhoz, akik gratuláltak és megöleltek. Derek is odajött és megcsókolt.
-Tudtam, hogy sikerülni fog Lol.-mosolygott.
-De rég hívtál már így.-mosolyogtam.
-Tudom.-adott egy puszit.

Az elmúlt évbe megtanultam mi az a depresszió, mi az a szomorúság, mit jelent ha vannak megbízható barátaid, mint jelent szeretni és szeretve lenni. Derekkel nem volt mindig felhőtlen a kapcsolatunk, volt mikor majdnem szakítottunk de megoldottuk, a barátaink segítettek.
Nem tudom mit tartogat még a jövő meg ez a nyár de remélem jó lesz minden. Bár úgy is lesznek nehézségek de meg fogom oldani. Másnap Debby, Chuck, Derek és én elutaztunk egy hétre kikapcsolódni. Nevezhetjük úgyis, hogy belevágtunk ebbe a nyárba.

VÉGE

Köszönöm, hogy ennyien olvastátok a blogom és a sok oldalmegjelenítést!:)

24. rész

Sziasztok!:) Ez az utolsó előtti rész!:) Jó olvasást:)

*1 hónappal később*
Mára már nagyjából jó kedvem van de néha-néha még előtörnek az emlékek és esténként sírva alszok el. Anya nagyon belevetette magát a munkába lő is léptették. Derekkel azóta is együtt vagyunk, Debby és Chuck összevesztek nagyon durván de azóta már kibékültek. Vagyis én meg Derek segítettünk nekik. Ma van a hónapfordulónk Derekkel. Már 2 hónapja együtt vagyunk. Azt mondta öltözzek fel csinosan, mert elvisz vacsorázni. Lassan vége a nyárnak már csak 2 hét van belőle. Nem olyanra sikerült igaz amilyenre akartam de volt benne szép is meg rossz is. Már nagyba készülődök. Lezuhanyoztam a hajamat begöndörítettem, tettem egy kis sminket már csak a ruha kellett. Még mindig tartózkodom kicsit a túl színes darabokhoz. Felvettem most inkább egy fekete ruhát. Annyira sötét miniruháim nincsenek csak két fekete, a többi mind piros, kék, sárga meg minden nekem azokhoz most nincs kedvem. Már 7 óra van, most sétálok lefele a lépcsőn. Az utolsó lépcsőfokon megbotlok de két erős kar megfog.
-Össze ne törd magad a hónapfordulónkon.-nevetett Derek.
-Nem állt szándékomba.-mosolyogtam rá, majd adtam neki egy szájra puszit.-Anya akkor mi elmentünk.
-Rendben érezd jól magad kicsim.-jött ki anya a szobájából és megölelt.
Mikor kiértünk a kocsihoz Derek kinyitotta nekem az ajtót, én beszálltam majd becsukta és megkerülte a kocsit és ő is beszállt. Útközbe halkan ment a zene a kocsiba, én csak a tájat néztem. Mikor megérkeztünk Derek kinyitotta nekem a kocsiajtót majd be is csukta. Megfogta a kezem és bementünk. Az este további része nagyon romantikusan telt. Talán el is felejtettem erre az estére minden rosszat. Sikerült velem elfelejtetnie.

*Debby szemszöge*
Ma Loláék elmentek Derekkel vacsorázni én pedig most itt vagyok Chuckéknál. Nézzük éppen a filmet mikor hirtelen hányingerem lett. Gyorsan felkeltem és rohantam is a fürdőbe. A wc felé hajolva kijött belőlem minden. Hallottam,a hogy Chuck benyit.
-Menj ki kérlek.-mondta neki.
-Ne hülyéskedj dehogy megyek ki.-jött közelebb és elvette a hajam az arcomból. Én pedig újra a wc fölé hajoltam. Vagy 10 percig bent lehettünk. Mikor úgy éreztem, hogy ennyi volt felálltam és megmostam a fogam. Chuck végig ott állt a fürdőbe és szerintem gondolkozott.
-Héé Debby nem vagy terhes?-kérdezte, kérdésén elmosolyodtam.
-Nem, szedek fogamzásgátlót.-mondtam.-Szerintem csak elrontottam a gyomrom.
-Ja jó már megijedtem.-sóhajtott fel én pedig szerintem furi fejet vágtam, mert folytatta.-Nem mintha nem akarnék gyereket, mert akarok csak még nem most. Fiatalok vagyunk még.
-Persze megértem.-mosolyogtam.
-Miért te akarsz?-kérdezte.
-Ja.-mikor megláttam ijedt fejét elmosolyodtam.-Majd egyszer.-tettem hozzá.
-Jaa.-nevetett fel, majd odajött és megcsókolt.
Az este további részébe végignéztük a filmet majd el is aludtunk.

Másnap én keltem fel hamarabb, itt feküdtem Chuck mellkasán. Megfordultam, hogy rálássak arcára. Olyan édesen aludt, ajkai el voltak távolodva kicsit egymástól. Odahajoltam és megcsókoltam.
-Hmm ilyen ébresztést máskor is csinálj.-motyogta majd maga alá fordított és megcsókolt. 10 percig csak csókolóztunk, kicsit kezdett elmélyülni az egész mikor a hasam megkordult.
-Hallom éhes vagy.-motyogta ajkamba Chuck.
-Igen, lemegyünk enni?-kérdeztem.
-Ugye most csak szórakozol?-kérdezte nevetve.
-Nem, éhes vagyok. Hűtsd le magad nagyfiú.-nevettem fel és kibújtam alóla.
Pár perccel később ő is csatlakozott hozzám és elkezdtük csinálni a palacsintát.
Délután találkoztunk Loláékkal és elmentünk moziba.

Facebook csoport

Sziasztok!:) csináltam egy facebook csoportot. Aki szeretne csatlakozzon!:)

https://www.facebook.com/groups/776791062412497/

23. rész

Sziasztok!:) Meghoztam az új részt:)

Reggel mikor felkeltem szurkoltam, hogy csak egy álom volt az egész de rá kellett jöjjek, hogy megtörtént nem csak egy álom volt sajnos. Nagy nehezen elmentem a fürdőig és felöltöztem. Először egy színes felsőt akartam felvenni de nem volt hozzá kedvem. Inkább felvettem egy teljesen fekete szettet. Egyszerűen nem tudtam mosolyogni. Tegnap jó volt hallani a hangját, akkor elmosolyodtam, miatta. De most semmi sincs ami miatt mosolyoghatnék. Mikor lementem a nappaliba anya lent beszélgetett Derekékkel. Derek rám nézett és elkezdett közeledni majd megölelt. Én nem csináltam semmit csak álltam ott majd kibújtam öleléséből és a konyha felé vettem az irányt. Ittam egy pohár narancslevet majd visszamentem a szobámba. Lefeküdtem az ágyra és csak bámultam a plafont. Jézusom mit műveltem? Nem taszíthatom el Dereket magam mellől. Ő nem tehet semmiről. Reméltem, hogy még itt vannak gyorsan küldtem egy üzenetet neki, hogy jöjjön fel. 2 perc se telt el már az ajtómba állt. Én rögtön felpattantam az ágyról és odarohantam megölelni. Nem ölelt vissza.

-Sajnálom, nem tudom mi ütött belém 10 perccel ezelőtt.-öleltem magamhoz még szorosabban. Végre megéreztem kezeit körülöttem és megnyugodtam.
-Semmi baj, tudom, hogy nehéz neked.-puszilt homlokon. Felnéztem rá mire ő megcsókolt. Nem ellenkeztem. Hallottam, hogy valaki jön fel a lépcsőn ezért elszakadtam tőle.
-Lola mi elmentünk 2-3 órára addig meglesztek?-jött be anya.
-Persze menj csak.-próbáltam magamra erőltetni egy mosolyt. 5 perccel azután, hogy anya kiment hallottam az ajtót csapódni. Derek megint megcsókolt. És élveztem. Az ágyhoz vitt amire lefektetett. A nyakamat kezdte el csókolgatni.
-Próbálj meg ellazulni.-mosolygott rám.-Nem lesz semmi baj, én vigyázok rád.-suttogta a fülembe. Majd folytatta amit elkezdett. Bűntudatom lett. Nekem most szomorúnak kéne lenni, nem pedig itt csókolózni Derekkel az ágyon.

*1 órával később*
Derekkel itt fekszünk az ágyba a takaró alatt. Még mindig bűntudatom van. Elkezdted folyni a könnyeim.
-Héé Lola ne sírj.-húzott magához közelebb Derek.
-Ez...ez annyira jó volt. De...nekem most szomorúnak kéne lenni. Bűntudatom van emiatt.-mondtam el mit érzek.
-Shh.-tette az ujját a számra.-Ne is gondolj ilyenekre, Kyle is azt szeretné, hogy boldog legyél. Higgy nekem.
-Csak olyan nehéz.-bújtam még jobban oda hozzá.
-Tudom de majd együtt átvészeljük, rendben?
-Köszönöm.-adtam neki egy puszit.
-Még is mit?
-Hogy itt vagy nekem.
-Ugyan, ez természetes.-csókolt meg.

Mikor anyáék hazajöttek megkértem anyát, hogy Derek had aludhasson itt. Persze megengedte. Este csak úgy elvoltunk. Volt mikor sírtam Derek pedig ott ült velem és nyugtatott. Próbálta elterelni a figyelmem, olyan aranyos. Remélem sose fogom elveszíteni. Megmutatta ezen a napon, hogy mennyire is szeret és, hogy számítok neki.

Másnap átjött Debby is és Chuck is. Elrángattak moziba is, kajálni is, meg vásárolni is hiába nem volt semmi kedvem. Egész nap velem voltak. Annyira remek barátok, főleg Debby kiskorom óta ismerem. Soha nem csalódtam még benne mindig itt volt mellettem. Mióta Chuck a barátja lett őt is jobban megismertem és a barátomnak hívhatom. Ő is nagyon sokat segít most. Elég későn értünk haza. Volt vagy 11 óra. Derek megint nálunk aludt. Este ránéztem anyára aki dolgozott. Szegény a munkával próbálja elterelni a figyelmét. Odamentem hozzá és megöleltem. Hirtelen azt vettem észre, hogy sír.
-Héé anya, semmi baj nyugi.-simogattam majd még jobban megöleltem.
-Annyira nehéz kicsim. Apád után most még őt is elvesztem.-zokogott.
-Tudom, nekem is nehéz.-öleltem még mindig.
-Annyira jó, hogy ilyen remek barátaid vannak, akik elterelik a figyelmed. Nekem...nekem pedig maradt a munka. Na de menj, mert Derek biztos vár már.-törölte le a könnycseppjeit majd elengedett és megint a munkájával foglalkozott.
-Anya..-kezdtem.
-Semmi baj kicsim menjél.-hátra se nézett csak mondta. Nagy nehezen elindultam vissza fel az emeletre.

*Alison szemszöge*
Amint Lola kilépett a szobából újra sírni kezdtem. Nem láthatja, hogy az anyja összeomlik, már csak én maradtam neki. Én pedig nem hagyhatom magára. A családból már csak én vagyok az egyetlen. Jó még ott van Sarah is de ő mindig utazik a munkája miatt. Meg kell mutatnom Lolának, hogy túl fogjuk élni. Annyi mindenen mentünk már keresztül, ezt is túléljük.

Új blog

Sziasztok!:) Nyitottam egy új blogot, oda majd csak március elsején fogom feltenni a prológust. Remélem tetszeni fog az is, a trailer már fent van. Nézzetek be.:)

http://who-says-you-are-not-beautiful.blogspot.hu/#

22. rész

Sziasztok!:) Ez most nem egy szokásos rész lesz. Ebbe elolvashatjátok a többi verziót, hogy hogyan is folytatódhatott volna még a történet.Jó olvasást!:) 

Most akkor nézzük akkor úgy az egészet, hogy csak Bella hal meg a balesetbe:

Itt ülök és várom, hogy az orvosok küzdjenek a bátyám életéért. Pár perc múlva kijön a doktor úr.
-Jó hírrel szolgálhatok önöknek. Kyle Morgent sikerült megmenteni.-mondta az orvos.
-Doktor úr köszönjük.-mondta anya.
-Mikor lehet bemenni hozzá?-kérdeztem.
-Akár most is de csak este felé kel fel.-mondta majd ment is a dolgára.
Bementünk a kórterembe és leültünk az ágya mellé. Jézusom annyira örülök, hogy Kylet sikerült megmenteni, de sajnos Bella meghalt. Hogy fogja ezt túlélni a bátyám? Hogy fogjuk ezt elmondani neki? Már előre félek. 6 órával később Kyle ébredezni kezdett.
-Anya, Lola.-szólalt meg mi pedig rögtön odakaptuk a fejünket.-Mi történt?
-Figyelj kisfiam.-sóhajtott fel anya.-Aludj majd később elmeséljük. Pihenj csak.
-Bella hol van?-kérdezte.
-Aludj.-mondta anya majd elnézett más irányba.
-Hol van Bella??-tette fel hangosabban a kérdést.-ANYA!
-Autóbalesetet szenvedtetek.-mondtam.
-Igen??
-Téged megmentettek.-mondta anya majd vett egy mély levegőt.-Ő a helyszínen meghalt.
-MI??? NEM AZ NEM LEHET. HAZUDSZ!-kelt ki magából teljesen.- Látni akarom!!!
-Nem lenne szép látvány.-suttogtam.
-Nem érdekel.-ült fel az ágyba, majd nehezen felállt.-Hol van?
-Fiam kérlek feküdj vissza.-mondta anya. Én gyorsan megnyomtam a nővérhívót. Bejött egy nővér majd mikor meglátta feldúlt állapotba Kylet azonnal hívott egy orvost.
-Hol a barátnőm?? LÁTNI AKAROM MOST!-kiabált Kyle.
-Ha levisszük a hullaházba megnyugszik?-kérdezte az orvos.
-Látni akarom.-csak ennyit felelt Kyle.
Mi is mentünk vele, mikor beléptünk a terembe nagyon rossz érzés fogott el. Utálom az ilyen helyeket. Odamentünk Bella holtestéhez az orvos pedig levette róla a lepedőt. Amint elém tárult teste azonnal elkaptam a fejem, tényleg nem szép látvány tele van sebbel valahol a húsa is látszik. Kyle amint meglátta szó szerint összeomlott elkezdett ordibálni.

*2 nappal később*
Kyle azóta meg se szólal teljesen depressziós lett. Mindenkivel elutasító.

És akkor nézzük úgy, hogy csak Kyle hal meg:
Épp a kórházba tartunk, mivel a bátyámat és a barátnőjét műtik, életveszélybe vannak. Itt ülünk a székeken és várunk. Anya is és én is nagyon kivagyunk már. 1 óra múlva kijön az orvos.
-Sajnáljuk, Kylet nem tudtuk megmenteni csak Bellát. Részvétem.-mondta.
-NEE!-rogytam össze.
-Istenem miért vetted el őt is?-kérdezte anya sírva.
Pár órával később benéztünk Bellához aki a szüleivel beszélt.
-Igaz, hogy Kyle meghalt?-kérdezte tőlünk.
-Igen.-és megint elsírtam magam.
Olyan fura ránézni azonnal Kyle jut eszembe. Én már nem akarok vele találkozni nem akarom, hogy mindig Kyle jusson eszembe. Kimentem a teremből és vissza se néztem. Anya pedig követett.

Pár nap telt el azóta. Hallottam, hogy Bella teljesen depressziós lett, vágdossa magát. De én képtelen vagyok meglátogatni. Nem akarom, hogy ahányszor ránézek a bátyám jusson eszembe. Így nehéz lenne kibírni.

És akkor most úgy nézzük, hogy Debby és Chuck mennek el kirándulni és ők halnak meg:
Úgy futottam a kórházba amilyen gyorsan csak tudtam. Nem hiszem el, hogy életveszélybe vannak. Nem érdekelt semmi és senki, csak ők most. Utánam pár perccel Derek is megérkezett. Együtt vártunk. Kijött az orvos.
-Sajnálom részvétem, nem sikerült megmenteni őket.-mondta az orvos.
-Istenem nee.-öleltem meg Dereket és zokogni kezdtem. Éreztem, ahogy Dereknek is folynak a könnyei. El se hiszem, hogy meghaltak a két legjobb barátunk. Még olyan fiatalok voltak.

*2 héttel később*
Annyira zárkózott lettem az elmúlt napokba, Derekkel se találkoztam már egy hete. Szakítottunk is. Most nem érdekel semmi, ennyire szomorú még nem voltam elvesztettem a legjobb barátnőmet. Ránézek a szobámra és az jut eszembe mindig, hogy mikor itt volt milyen hülyeségeket is csináltunk. Én ezt nem bírom el akarok költözni. De nem csak ebből a házból, hanem a városból is. Örökre!

*1 héttel később*
Anya munkát is kapott egy városba ami innen 3 órára van. Szóval már folyik a költözködés. Mi már úton vagyunk a bútorokat meg hozzák utánunk. Derektől el se búcsúztam, nem is érdekelt ő se keresett. Mikor kiértünk Londonból úgy fogtam fel, hogy új életet kezdek.

Na és most nézzük úgy, hogy senki nem hal meg és tökéletes minden:
Ja, hogy nem lehet? Hát persze, mert ez az ÉLET. Vannak akadályok, vannak dolgok amikbe nem szólhatunk bele és nem dönthetünk, mert a sors dönt helyettünk. Elvesz olyanokat akiket nem akarunk soha elhagyni, összehoz minket olyanokkal akiket utálunk. Vannak problémák, vannak szomorú napok, vannak boldog perceg is és van olyan mikor reményvesztett vagy és nem érdekel semmi. Nem tehetünk semmit, mert nem mi döntünk erről.

21. rész

Sziasztok!:) Meghoztam az új részt:) Ez a rész kicsit szomorúbb a többinél.
-Mondja már, hogy mi történt.-siettette anya a rendőrt.
-Sajnálom de a fia és a barátnője autóbalesetet szenvedtek, a lány a helyszínen meghalt, a fia életéért most küzdenek a kórházba.-mondta a rendőr.
-Tessék?-kérdeztem rémültem.
-Jól hallotta kisasszony, őszintén sajnálom.

-Hogy történt a baleset?-kérdeztem.

-Kyle szabályosan közlekedett csak az egyik teherautó sofőrje infarktust kapott vezetés közbe, emiatt a teherautó félrement majd felborult az úton és ők pedig nem tudtak már megállni és beleütköztek.

-Melyik kórházba vitték a fiam?-kérdezte anya és a könnyei patakokba folytak mint ahogy az enyémek is.
-A központiba.-válaszolt a rendőr.-Vigyem el magukat?
-Azt megköszönnénk.-válaszolt anya.
Mikor mind a hárman beértünk a kórházba rögtön kérdeztük, hogy hol műtik épp Kyle-t. Remegő kezekkel küldtem Dereknek egy üzenetet. Félórával később már Jennáék itt álltak mellettünk. Nem bírom elhinni, hogy Bella meghalt. Még csak most lett volna 21 éves, olyan fiatal volt még, és Kylenak, hogy fogjuk elmagyarázni? A barátnője meghalt, ezt nehéz lesz megemésztenie. De a bátyám életét most próbálják megmenteni, most már értem miért volt rossz a megérzésem. 10 perc múlva kijött az orvos a műtőből.

-Önök Kyle Morgen hozzátartozói?

-Igen mi vagyunk.-mondta anya.

-Őszinte részvétem, de a fiúknak túl komolyak voltak a sérülései. Nagyon sajnálom.

-Neee.-rogytam össze és kitört belőlem a sírás. Ahogy láttam anya is hasonlóan tett. Alig lehetett minket lefogni. Nem hiszem el! Ez nem velem történik. Bárcsak egy álom lenne az egész. Tegnap még boldogan köszöntünk el tőlük.

-Ön a lányom barátjának az édesanyja, Kyle Morgennek?-jött oda egy nő és egy férfi.

-Igen én.-szipogott még mindig anya.-Részvétem Bella miatt.

-Köszönjük, Kyle?-kérdezte a férfi.

-Meghalt.-mondta ki anya nagy nehezen.

-Részvétünk.-mondták.

-Köszönjük.-mondtam.

-Sajnálom, hogy így kellett megismernünk egymást.-mondta anya.

-Hát mi is.

Bementünk még elköszönni illően Kyletól. Annyira fájdalmas volt látni, ahogy a bátyám élettelen teste ott feküdt tele sebekkel. Megint rám jött a sírógörcs. Ez nem lehet igaz, hogy mind a ketten meghaltak.
-Neee.-ordítottam.-Nem lehet igaz.-rogytam össze. Éreztem, hogy két erős kéz próbál lefogni, nem tudom ki volt az de én tovább ordítottam. Valami szúrós érzést éreztem az oldalamba majd pár másodperc múlva elsötétült minden.

*Derek szemszöge*
Istenem szegény Lola, ilyen fiatalon már két embert veszített el a családjából. Hallottam az ordibálást és az orvossal beszaladtunk abba a szobába ahol volt Kyle holteste. Lefogtam Lolát az orvos pedig valami nyugtatót adott neki. Most pedig itt ülök az ágya mellett és várom, hogy felkeljen. Az orvos erős nyugtatót adott neki szóval szerintem egy darabig nem fog felkelni. Alison is Lola anyukája itt fekszik a másik ágyon, mert nem akart hazamenni és az idegállapota is rossz. Vajon Lola, hogy fog ezzel megbirkózni? Nem érdekel semmi és senki én itt leszek neki. MINDIG!

*Lola szemszöge*
Iszonyú fejfájással keltem. Szétnéztem a szobába, Derek itt alszik a mellettem lévő széken, anya pedig a másik ágyon. Meghívtam a nővérhívót.
-Miben segíthetek?-jött be egy mosolygós nővér.
-Nagyon fáj a fejem.-mondtam.
-Hozok egy fájdalomcsillapítót, mindjárt jövök.-mosolygott.
Pár perc múlva vissza is jött a nővér a fájdalomcsillapítóval. Megköszöntem majd megkérdezte, hogy szükségem van-e még valamire.
-Pár perc múlva gondolom a doktor úr is bejön magára nézni.-ment ki.
Épp, hogy kezdtem visszaaludni hallottam, ahogy nyílik az ajtó.
-Jó reggelt Mrs. Morgan.-jött be.
-Jó reggelt. Elmondaná miért fekszek itt? Tudtommal nem vagyok beteg. És édesanyám miért fekszik ott?-kérdeztem.
-Mikor bent voltak elbúcsúzni a bátyától maga rohamot kapott, kapott nyugtatót és amiatt kelt fel csak most. Az édesanyja meg bent akart maradni magával.-mondta.
-Értem.-szomorodtam megint el, mert eszembe jutott Kyle.

4 nap múlva
El se hiszem, itt állok a szobámba és már készülődnöm kéne a bátyám temetésére de én csak nézem a fekete ruhám.
-Szia Lola.-jött be Debby a szobába.
-Szia Deb. De jó, hogy itt vagy. Annyira nem tudom még most se felfogni.-öleltem meg és lefolyt pár könnycsepp.
-Itt leszek neked mindig, most, a temetésen, holnap s mindig.-mondta Debby én pedig el is gondolkoztam, hogy ennyire jó barátnőm van nekem. Jobbat nem is kívánhatnék. Bármikor szükségem van rá ő ott van, mindig meg tud vigasztalni és együtt is tud érezni velem. Sóhajtottam egyet majd elkezdtem készülni. Egy órával később már úton voltunk. Bella és Kyle temetése együtt volt. Mikor odaértünk, nem tudom, hogy lehet-e egy temetésre azt mondani de szép volt, ahogy a közös képük ki volt téve körülötte pedig tele virággal. Látszott a képen, hogy boldogok voltak. Őszinte volt a mosolyuk. Egy könnycsepp folyt végig az arcomon majd a pap elkezdte a szertartást. Sokan jöttek el. Ez a sok ember mind szerette őket. A sok részvét kívánásokat rossz volt végig hallgatni. Hallani a sok "szegény Lola, hogy viseli?" "Szegénykém már a második embert veszít el a családból" "Lola jól van?".
-Lola mit csinálsz?-jött oda hozzám Debby mikor elkezdtem levenni a magassarkúm.
-Én ezt nem bírom, hazáig fogok futni. Mond meg anyának, hogy egyedül akartam lenni.-indultam el.
Ahogy futottam éreztem csupasz talpam alatt a talajt, jól esett a futás. Kikapcsoltam, ahogy a szél a hajamba kapott élveztem. Egyre jobban gyorsítottam a tempómon, nem érdekelt, hogy megbámultak. Ez segített most, az se érdekelt, hogy ruhába vagyok, semmit! Csak egyedül akartam lenni. Emlékszem pár évvel ezelőtt is ez volt. Ugyanígy futottam haza csak akkor apa temetéséről és akkor Kyleal voltam. Vele futottam egészen hazáig, most meg egyedül. Annyi mindent csináltunk együtt semmi nem lesz már olyan egyedül maradtam anyával. Mikor hazaértem felrohantam a szobámba és csak feküdtem az ágyon és halkan folytak a könnyeim. Felkaptam a telefonom, felakartam hívni Dereket de a szemem megakadt a Kyle nevén. Benyomtam a hívás gombot és a fülemhez emeltem. Kicsöngött, majd megszólalt a hangpostája.
-Bellával vagy épp sütetjük a hasunkat vagy épp nem érünk rá, de ha fontos akkor tudod mit kell tenned.-mondta.
Annyira jó volt hallani a hangját, megnyugtatott. Hirtelen olyan megnyugvást éreztem, magamhoz öleltem azt a macit amit tőle kaptam és most azóta egy őszinte mosollyal az arcomon aludtam el.